Cassidy és a Marco-Marcus vita

Tárgy: Cassidy és a Marco-Marcus vita Csüt. Nov. 13, 2014 10:49 pm

Az ajtót kulcsra zártam és először az ágyra vetődtem, hogy azt a szörnyű fejfájást egy párnába fojthassam az ordításommal együtt. Csapkodni akartam, rugdalózni, de már éreztem, ahogy Marcus megpróbálja átvenni felettem az irányítást. Mindig ezt csinálja, viszont ma különösen erőszakos volt, még a Diáktanács ülését is alig bírtam levezetni és még a Matteo-val való közös kockulást is le kellett mondanom. Ugyan már, igazán lekoptathatnád azt a hülye kis antiszociális kockát! Helyette pedig inkább foglalkozhatnál a csajokkal. Na látod, ez egy épeszű program lenne egy korosztályunk béli kölyök számára, te meg holmi üléseket vezetsz és kockulsz. Komolyan? Rácsaptam az ágyra, ami egy hatalmasat reccsent, amire egy pillanatra visszavett a nyomulásából. Ezt a hirtelen támadt felesleges energiát kihasználva feltornásztam magam ülőhelyzetbe és átmásztam a gurulós székembe, hogy az asztalra támaszkodhassak. A fejemet a hűvös asztallapra ejtettem és Marcus újult erővel veselkedett neki a mentális terrornak. Marco, csak add át a testedet nekem. Úgyis alakot váltok, te is tudod, hiszem emlékszel rá, nem? Amikor beszökdöstem gimnasztikára, vagy amikor csak úgy flörtölgettem a folyosón a csajokkal... Csikorgatni kezdtem a fogaimat. Ó, csak nem dühös az úrficska? Mit parázol? Legalább szerzek neked egy kis hírnevet! Igazán értékelhetnéd... Szorítani kezdtem az asztal lapját, már-már fehérek voltak az ujjvégeim. Ordítani akartam, bár amilyen önkívületi állapotban voltam lehet meg is tettem. Már nem teljesen voltam ura a testemnek. - Fejezd már be! Ne parancsolgass nekem és ne akard elvenni tőlem az életemet! Szerezz magadnak sajátot! - Sziszegtem a zárt fogaimon átszűrve a szavakat és éreztem, ahogy Marcus hátradől és még ha a tudatomat nem is, de a testemet már irányítja. - Ugyan öcskös. Feleslegesen erőlködsz, esélyed sincs ellenem. Szerintem ezzel tisztában vagy te is. - Felelte egy vigyorral az arcomon és feldobta a lábát az asztalomra. Szinte már vicsorogtam és minden erőmet beleadtam abba, hogy kitúrjam a helyemről. Diadalittas mosoly terült szét az arcomon és örömmel vettem le a lábamat az asztalról. Most ő vicsorgott a fejemben. - Öcskös? Komolyan? Ennél jobbra nem telik? Inkább húzz vissza oda, ahonnan jöttél! - Mozgolódni kezdett a fejemben és láttam, ahogy ugrásra készül és a meglepettségem miatt ismét kilökött a helyemről, a lábai pedig megint az asztalra kerültek. Vedd le a patáidat az asztalomról! Szóltam rá azonnal. - Zsenikém, ezek a te lábaid is. Különben is, én belőled születtem, ergo én te vagyok és te vagy én, vagyis ugyanannyira van jogom uralni ezt a testet mint neked. - Magyarázta elégedetten, miközben a körmeimet piszkálta. Én éktelen dühre gerjedtem és egy szempillantás alatt a földön voltak a lábaim és kiegyenesedtem Marcus majdnem fekvő helyzetéből. - NEM, NEM és NEM! - Ordítottam és lehetséges, hogy ezt még a szomszédok is meghallották. Az asztalra csaptam és elrettentettem egy pillanatra az ötlettől, hogy újra a felszínre törjön, közben pedig azon gondolkodtam, hogy meg kellene keresnem az egyik Mentálmágia tanáromat, hogy segítsen kivédeni valahogyan egy „ismeretlentől” származó mentális támadást. Ő persze azonnal kiröhögött. – Most min nevetsz? – Morrantam rá. Ő csak nevetett és közölte velem. Ugyan már! Esélyed sincsen ellenem, nem megmondtam már neked? Különben is, ott lennék veled én is ugyanúgy és így semmit sem érne a taktikázásod. Esélytelen, hogy megszabadulj tőlem. Vigyorgott álnokul, én pedig ismét a fogamat kezdtem csikorgatni. Nyugi öcskös, amúgy azt hiszem lebuktunk az anyád előtt a cigizéssel. Legalább is a múltkor nagyon kérdezősködött és nem igazán akarta elhinni nekem, hogy nem cigizel. Pedig mi lenne ha tudna rólam! De ugye nem fog. Nevetett fel ördögien én pedig megint csak rácsaptam az asztalra. - Te megőrültél?! Na ezért nem adhatom neked a testemet sohasem! Mert csak hülyeségeket művelsz. Különben is, ki engedte meg neked, hogy a testemmel cigizzél?! Szerezz magadnak sajátot és mérgezd azt! - Ordítottam és dühömben felugrottam a székemből, Marcus pedig kihasználva a pillanatnyi rést a mentális védelmemen máris az én hangomon folytatta azt az ördögi kacajt, amit a fejemben elkezdett. - Ugyan, kicsit pihentesd az idegeidet, addig én átveszem a helyedet és vigyázok a testedre, mit szólsz hozzá? - Csapkodtam és üvöltöttem, de ez sajnos nem segített. Teljesen átvette az uralmat a testem felett.
Aztán valaki kopogott az ajtómon és Marcussal egyszerre kaptuk a fejünket a belépő Cassidy irányába. Marcusnak leesett az álla, én pedig kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenségét gyorsan átvettem a helyét, mielőtt még hülyeséget csinálhatna és gyorsan lekaptam a lábamat az asztalról. – Szia Cassidy. Máris visszahoztad a játékot? Gyorsan végeztetek vele. – Mosolyogtam rá. Miközben Marcus a fejemben szitkozódott. Komolyan ez a liba? Komolyan?! Annyi jó csajt ajánlottam neked, sőt, nem egynél még be is szerveztelek, erre te őt hozod haza?! Te teljesen hülye vagy?! Persze szitkozódhatott, amennyit csak akart. Amíg itt volt Cassidy, biztosan nem hagytam, hogy felszínre kerüljön ez az idióta.

Tárgy: Re: Cassidy és a Marco-Marcus vita Vas. Dec. 28, 2014 9:20 pm

A délelőtti edzésen sikerült kificamítanom a csuklómat. Pontosabban az egyik srác úgy csúszott be elém, hogy elvegye a labdát tőlem, hogy kirúgta a lábamat, én pedig ügyesen ráestem a kezemre, ezért egy órát ücsörögtem a gyengélkedőn, ugyanis mások is voltak előttem, így kénytelen voltam várni a soromra.
Miután megvizsgáltak, és kijelentették, hogy ez csak egy apró ficam, visszasiettem a szobámban. Nem engedtem meg neki, hogy befáslizza a kezemet. Aztán a szobába érve előkotortam CoD dobozát, ugyanis Noah-val hamar meguntuk, így illett visszaszolgáltatnom a lemezt a jogos tulajdonosához. Letettem a dobozt az asztalomra, mert megfésülködtem, ugyanis miközben vártam a gyengélkedőn folyton a hajammal babráltam, és amikor hazaérve a tükörbe néztem arra a megállapításra jutottam, hogy baromi kócos vagyok. Márpedig úgy nem akartam beállítani Marco-hoz.
– Nocsak, Cassie. Csak nem randid lesz? – Hallottam a hátam mögött egy ismerős hangot. A hajkefével a kezemben hátrafordultam, és felvont szemöldökkel pillantottam Terence, aki a szokásos kis sáljában az ajtófélfát támasztotta.
Morogtam neki valami válaszfélét, majd kitessékeltem a folyosóra, és becsaptam az ajtót. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem zuhanyoztam le az öltözőben, így gyorsan tiszta ruhát szedtem ki a szekrényemből, majd az íróasztalom előtti szék támlájáról lekaptam a törölközőmet, és berontottam a fürdőszobámba. Meleg vizet engedtem, majd ledobáltam a földre a ruháimat, és a zuhanyrózsa alá álltam.
Jó negyedóra múlva a hajamat dörzsölgetve, átöltözve álltam a szoba közepén. A törölközőt ismét a székre dobtam, majd elővettem egy kis dobozt, amiben mindenféle vackot tartottam. Abból előkotortam a maradék kötszeremet, hogy befáslizzam a kezemet.
Amikor pedig végre mindennel készen voltam, akkor a játékkal együtt elindultam Marco-ék háza felé. Nem siettem, mégis hamar odaértem a házuk elé. Először csöngettem, kopogtattam, de nem kaptam választ. – Nyilván elmentek otthonról, Marco meg amilyen süket, nem hallja, ha itthon van– sóhajtottam miután lenyomtam a kilincset, és meglepetésemre kinyílt ajtó. Minden normális család bezárja a bejárati ajtójukat, ha elmennek, azonban ez is bizonyítja, hogy de Gelardiék nem normálisak.
Egy pillanatig tétováztam, hogy bemenjek-e, elvégre, lehetséges volt tényleg csak elfelejtették bezárni az ajtót, és valami csodánál fogva Marco-t magukkal cipelték, de… Megbeszéltük a találkozót, szóval itthon kellett lennie.
Szusszantva beléptem, majd jó hangosan becsaptam magam után az ajtót, hátha esetleg erre felfigyel valaki a házban tartózkodó pókokon és egyéb bogarakon kívül, de most sem érkezett válasz.
Felmásztam az emeletre, és azon merengtem, hogy ha Marco tényleg itthon van csak éppen egy fejhallgatóval a fején kockul, akkor fejbe dobjam-e a dobozzal. Megérdemelte volna. Kedveltem őt meg helyesnek is találtam, de ez nem mentség a süketségre. Ezt meg is mondom majd neki. Hosszú sorokon keresztül fújtattam magamban, majd a fiú szobája elé érve megtorpantam,és a lehető leghangosabban dörömböltem az ajtaján, hogy most már biztosan meghalljon engem. Felőle akár ki is rámolhatták volna a házat úgy, hogy ő mindvégig a szobájában ücsörög.
Választ sem várva benyitottam. Megdöbbent, hogy ott látott. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá. – Szia neked is. Nem, unalmas volt. Noah kijelentette, hogy ez egy vacak, és hogy soha többet ne kérjünk tőled kölcsön játékot – válaszoltam, de az arcomról még mindig nem tűnt el az értetlenség.
– Csak nem elfelejtetted, hogy átugrom? – kérdeztem rá az iménti arckifejezésére, majd közelebb léptem hozzá, és átnyújtottam neki a játékot, majd lehuppantam az ágyára, és a jobbomon lévő fáslit kezdtem el piszkálgatni.

– Tulajdonképpen mit csinálsz te itt egyedül? – érdeklődtem miközben a monitorra tévedtem a tekintetem. Azt hittem, valami játékba lesz belépve, de ehelyett a YouTube fogadott. – És te mióta használod a YouTube-ot? Azt hittem, csak játszol a gépeden.